A NÁLAM TANULÓK KIÁLLÍTÁSAI

Csorba Győző Könyvtár Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár - Pécs

PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOK II.

A KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ SZÖVEGE

Szeretettel köszöntök minden résztvevőt, szülőket, családtagokat, barátokat, minden kedves érdeklődőt! Nagy öröm számomra, hogy megnyithatom ezt a kiállítást, mely „Párhuzamos valóságok” címmel immár másodszor kerül megrendezésre itt, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a könyvtár vezetőjének és munkatársainak, hogy teret adtak a kiállítás megszervezéséhez.

 

A kiállításon Vátyi Veronika textilművész, rajzmagántanár tanítványainak alkotásaiból láthatnak egy kis ízelítőt, egy vetületi képet, amely jól érzékelhetően bemutatja azt a sokdimenziós munkát, ami a rajzfoglalkozásokon megvalósul.

 

A kiállított alkotások reprezentálják a témák, eszközök és technikák sokféleségét, amelyekkel Veronika tanítványai a foglalkozások során megismerkednek, megbarátkoznak és megtanulnak alkalmazni: a kiállításon láthatók grafit- és színes ceruzával, tűfilccel, pasztellkrétával, akvarellfestékkel készült munkák, valamint papírkollázs és különböző technikák ötvözésével készült alkotások. A témák palettája is igen színes: láthatóak itt többek között portrék, csendélet, tárgy- és épületábrázolások, hogy csak néhányat említsek.

 

Veronika tanítványai között vannak fiatalok, vannak még fiatalabbak, és vagyunk néhányan, akik már régebben voltunk fiatalok. A kiállított alkotások között láthatják művészeti középiskolába készülő általános iskolások, egyetemre készülő középiskolások, egyéb távlati célokkal érkező vagy hobbiból alkotó felnőttek munkáit.

 

Jómagamnak két minőségben is volt, illetve van szerencsém betekinteni, bekapcsolódni a csapat életébe, hétköznapjaiba: egyrészt szülőként, amikor fiam másfél éven keresztül járt Veronika rajzóráira, aki szakmai és emberi támogatásával elkísérte őt a sikeres középiskolai felvételiig, másrészt pedig tanítványként, immár két éve, hogy „belülről” – vagyis mind a rajzteremben, mind lélekben – is megtapasztalhatom, megélhetem azokat a folyamatokat, amiket azelőtt csak kívülről követhettem nyomon.

 

Veronikához sokan és sokféleképpen érkeznek, más és más tervekkel és célokkal, különböző személyiségek más-más habitussal, érdeklődéssel, tehetséggel, különféle motivációkkal és olykor félelmekkel, kétségekkel, egy valami mégis közös – itt mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy megtapasztalja az alkotás, a tanulás, a fejlődés örömét.

 

Ebben a közösségben – mert bátran mondhatom közösségnek – a magas szintű szakmai felkészítés, a személyes odafigyelés és támogatás mellett az alkotás, a fejlődés a cél, és az ehhez vezető úton szinte észrevétlenül kincsek, értékek teremtődnek, gondolatok, érzések, tapasztalatok fogalmazódnak meg, épül, formálódik a személyiség és kialakul egy újfajta látás – megtanulunk mást és másképpen látni a világban, önmagunkban.

 

Többek között ezért is mélyen jelképes számomra a kiállítás címe és nyitóképe, Pesti Kinga Underwater c. akvarellfestménye. A „Párhuzamos valóságok” számomra nem csak azt jelenti, hogy ugyanazt a tárgyat, ugyanazt a modellt különféle szögből, esetleg különböző technikával rajzoljuk meg. Azt is – és mindenekelőtt azt – jelenti, hogy különbözőek vagyunk, különböző utakon járunk, mindegyikünk építi a maga lényét, életét, éli meg és alakítja belső szubjektív valóságát. S ezek a belső valóságok olyanok, mint a párhuzamos vonalak, amelyek a horizont egy pontjában mégis találkoznak s egyedül ez hozza létre, teremti meg a távlatot, a mélységet, a perspektívát.

 

 A kiállítás nyitóképe – a lépcső – a fölfelé irányuló mozgás, a fejlődés jelképe, mely néha nehéz, néha kimerítő, mégis, fokról-fokra közelebb visz a fény felé, a célunk – és önmagunk felé is. S ezt a lépcsőt helyezi új dimenzióba, festi meg gazdag színekkel a művészet.

 

 Szülőként talán nem minden esetben látjuk azonnali és látványos jelét ennek a fejlődésnek: velem előfordult (nem is egyszer) – és talán másnak is ismerős lehet a szituáció, hogy mikor a gyerekem mutatta otthon az egy szem kockát, paprikát vagy festékes tubust, amit készített órán, némileg lelombozódva kérdeztem: Ezt rajzoltátok egész órán? (ilyenkor persze zárójelben a „csak” szócskát is odagondoltam az elejére). Tanítványként viszont már tudom, hogy egy-egy kocka vagy müzlistál mögött milyen kemény munka és tanulási folyamat áll, mennyi mérés és mérlegelés, javítás, újrakezdés, kétség és kitartás, milyen hosszú út, érzelmi hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel megtűzdelt belső utazás, amelynek végén már egy kicsit másak leszünk, mint ahogyan elindultunk.

 

A kiállított munkák mindegyike egy ilyen belső utazás egy-egy állomása, minden alkotás egy belső lépcső egy-egy lépcsőfoka, ahonnan azonnal feljebb is lépünk, mert lendületesen igyekszünk tovább és tovább, vagy pihenője, ahol kicsit elidőzünk, megállunk, értékelünk, visszanézünk a megtett útra és erőt merítünk a következő útszakaszhoz, és bár sosem tévesztjük szem elől a célt, ahogyan egyre feljebb jutunk, lassanként ráébredünk, hogy mennyire fontos maga az út, mert végső soron az is lehet, hogy maga az út az igazi cél.

 

Fogadják tehát szeretettel és így tekintsék meg az elkészült és itt kiállított alkotásokat!
/Komjáti Diána/

PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOK II.

PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOK I.